A héten kezdődik a nyolcadikosok pályaorientációs vizsgálata
A mérés minden nyolcadikos tanulónak segít feltérképezni érdeklődését és erősségeit a tudatos továbbtanulási döntéshez.
A mérés minden nyolcadikos tanulónak segít feltérképezni érdeklődését és erősségeit a tudatos továbbtanulási döntéshez.
4275 elsősnek kellett évet ismételnie a 2023/2024-es tanévben, ami még mindig toronymagasan a legnagyobb az arány az összes általános iskolai évfolyamon. A bonyolult rendszer miatt feltehetően még mindig sok olyan hatéves került be az iskolapadra, akik erre még nem álltak készen.
A felvételt nyert diákok a megyéjük Arany János Tehetséggondozó Programot működtető középiskolájába, illetve kollégiumába nyerhetnek felvételt, és speciális program alapján készülhetnek fel a felsőfokú továbbtanulásra.
Az Oktatási Hivatal friss összegzése szerint a tavaszi félévben kiemelt figyelmet kaptak az intézmények működését vizsgáló ellenőrzések. Ősztől pedig a pedagógusok teljesítményértékelésének bevezetését is vizsgálni fogják.
Az Oktatási Hivatallal tárgyaló szakszervezet szerint a havi bruttó harmincezer forintos emelés segíthet, de továbbra is szükség van a bérek fejlesztésére.
Több iskola vezetése arra figyelmeztette a tanárokat a tanév kezdete előtt, hogy kizárólag a hivatalos jegyzékben szereplő, nagyrészt állami kiadású tankönyveket használhatják. Az Oktatási Hivatal tagadja, hogy erre vonatkozó utasítást adott volna.
Azt követően, hogy az ott dolgozók körülbelül 10 százaléka mondott fel az elmúlt 6 hónapban.
Az alacsony fizetések miatt fél év alatt 124 munkatárs távozott az Oktatási Hivatalból. A szakszervezet nyomására most megkezdődnek a bértárgyalások, amelyek a háttérintézmény működését is befolyásolhatják.
Akár munkabeszüntetés is jöhet, ha most sem kap a szakszervezet választ a kormánytól.
Tucatnyi álláshirdetés jelent meg júliustól mostanáig az Oktatási Hivatal honlapján, miután kiderült, hogy az elmúlt időszakban a munkavállalók körülbelül 10 százaléka, több mint 120 fő mondott fel.
A növekvő munkaterhek, az alacsony fizetések és az, hogy már nincs igény igazán szakmai munkavégzésre vonzóbbá tették a tanári pályát az Oktatási Hivatalban dolgozó pedagógusok számára, de a távozók között vannak jogászok, oktatáskutatók és egyéb munkakörökben dolgozók is.
A sok távozó miatt az OH-nál a Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szerint komoly humánerőforrás-krízis alakult ki, ezért nyílt levelet írtak Orbán Viktornak és Pintér Sándornak.
Itt megnézhetitek őket.